02 May
02May

Haim Omer a Tel-Avivi Egyetem pszichológusa, elismert kutató, évtizedek óta azt vizsgálja, hogy milyen nevelési-oktatási rendszer ideális a gyerekek számára.  

Egy nemzetközi konferencián arról beszélt, hogy "új hatalomgyakorlásra" van szükség a gyereknevelésben.  

Omer előadásában elképesztően meggyőző struktúrát mutatott be, melyet kutatási eredményekkel is alátámasztott. Az általa vázolt gyereknevelési rendszerben a szülők és a gyerekért felelős más felnőttek önkontrollt gyakorolnak, és ebből merítik azt, amit a külvilág úgy lát, „a gyerek tiszteli a felnőttet”.

A gyerek feletti kontrollt lecseréli a szülő saját maga feletti önkontrolljára!

Ez azt is jelenti, hogy a szülő foglalkozik azzal, hogy megismerje önmagát (Önismeret), a tettei mozgatórugóit, a saját mintáit, valamint meggyőződéseit, és ezek tudatában TUDATOS SZÜLŐI magatartást gyakorol.

"Új hatalomrendszer"...

Omer „új hatalomrendszerében” érzelmileg és fizikailag is jelen vannak a szülők a gyerekük életében, nem tartanak távolságot, nem érzik azt, hogy tökéletesnek, megközelíthetetlennek, elérhetetlennek kell lenniük ahhoz, hogy a gyereknevelésük sikeres legyen.

A szülő a büntetés helyett fegyelmez. Ebben a rendszerben nincs határ- és korlátnélküliség, a gyerekek nem „főnökök”, nem óvjuk túl őket, de kontroll, büntetés és engedelmességre kényszerítés helyett a saját szülői szerepünkkel mutatunk példát, értő figyelemmel, a jelenlétünkkel és a következetességünkkel neveljük feltétlen szeretettel gyermekeinket.

A kutatási eredmények nagyon meggyőzőek. 

Az ilyen módon nevelt gyermekek motivációja, iskolai teljesítőképessége nagyon erős, érzelmileg és társas kapcsolataikban is harmonikusan fejlődnek.

A szülők szempontjából fontos még, hogy az „új hatalom” azt is jelenti, hogy a szülő nem marad egyedül. Míg a hierarchia csúcsán lenni elég magányos műfaj, és a tekintélyelvű nevelést gyakorló szülők igen gyakran magukra maradnak, addig az „új hatalom” azt is jelenti, hogy a szülőket támogató közösség veszi körül. Az „amíg nálam laksz, ezt nem teheted meg” típusú mondatokat és az „Én…” kezdetű lelki fröccsöket felváltja a „Mi”.

Az "amíg az Én kenyeremet eszed" helyett megjelenik az "azt érezzük, amit tettél, az nem oké"...

Tudatos gyermeknevelés - Tudatos életvezetés - Boldog család

Egy önismereti út - a szülő-gyermek kapcsolat tekintetében - valójában a gyereknevelés művészetét tárja fel a szülő előtt. Megérti általa, hogy valójában mi zajlik bent a mélyben, miért érez, gondolkodik, beszél, és viselkedik gyermekével különböző helyzetekben úgy ahogy, és egyben megérti azt is, hogy gyermekében mi játszódik le, mit hogyan él meg, a különböző szavak, mondatok, cselekedetek milyen hatással vannak rá jelen pillanatban, és milyen következményei lesznek a jövőjét tekintve. Ez a megértés szükséges ahhoz, hogy szülő - gyermek egymásra találjon, kiegyensúlyozottá váljon kapcsolatuk, a gyermek személyisége egészségesen fejlődjön, egészségessé váljon.

Rengeteg eszközzel gazdagodik a szülő egy ilyen út során.

Mindezek rendszeres alkalmazásával, a család életének mindennapjaiba történő beépítésével, a szeretetteljes, elfogadó, gyermek számára biztonságot jelentő, pozitív irányú fejlődést elősegítő légkört teremtheti meg otthonában... Elsajátítja azt a tudást, mely lehetővé fogja tenni számára, hogy gyermekét segítse és támogassa abban, hogy békés úton megérkezhessen oda, ahol látni szeretné szülőként gyermekét, illetve ahol gyermeke is látni szeretné önmagát. 

Megérti a szülő, hogy miként válhat gyermeke magabiztossá.

Mit tehet azért, hogy kialakuljon egészséges énképe, önértékelése, hogyan fejlődhet egészségesen személyisége, mitől erősödhet meg, válhat tapasztalhatóvá a gyermek számára belső ereje, mely minden nehézségen át fogja segíteni őt.

Tudni fogja, hogy mikor, és milyen módon húzza meg a határokat, hogyan legyen következetes szülő úgy, hogy közben gyermeke soha ne sérüljön, hanem fokozatosan és folyamatosan épüljön. Semmilyen körülmények között se szenvedtessen és szenvedjen, képes legyen arra, hogy mindig, minden körülmény mellett békét és biztonságot teremtsen. Bármi is jön, a szülő - gyermek kapcsolat erősödjön, a család egységben működjön.

Amikor megértjük a dolgok közötti összefüggéseket, tudatossá válunk arra, hogy mi mivel van összefüggésben, mi minek a következménye, egyben képessé válunk arra is, hogy átvegyük az irányítást az életünk felett, és ne csak sodródjunk az árral. Elkezdünk tudatosan bele állni a helyzetekbe, valódi felelősséget vállalni életünkért, és többé már nem vagyunk az elszenvedője az életünkben kialakuló eseményeknek. Megtapasztaljuk azt, hogy valóban mindig van választásunk. Nem szükségszerű a szenvedést és szenvedtetést megélni nap mint nap, élhetünk a gyerekeinkkel békében, egymást támogatva / segítve, együttműködésben.

Sokan egy életen át keresik, kutatják a boldog, békés, szeretetteljes élet kulcsát, "bármit" megadnának érte, hogy megkapják, de mégsem találják meg sohasem.  

Vajon miért van ez?... 

Talán mert nem ott keresik, ahol van. Önmagukon kívül próbálják megtalálni, holott önmagukban rejtőzik. Igaz, sokszor nagyon mélyen lapul, és viszontagságos út vezet el hozzá, de mindenki megtalálhatja, ha igazán akarja. Ez az út vezet el a tudatos élethez, és ezen az úton tárul a szülők elé a gyermeknevelés művészete. 

A legnagyobb kincs, melyet adhatunk gyermekeink számára, az a térkép, mely elvezeti őket a "mindent nyitó" kulcsig. 

Megspórolhatunk számukra egy hosszú, sok esetben véget nem érő, szenvedéssel és fájdalmakkal teli utat, így maradhat elég idejük arra, hogy azzal foglalkozzanak, ami igazán fontos az életükben, hogy megvalósítsák álmaikat.  

Melyek az "Új Hatalomrendszer" elengedhetetlen, és egyben nélkülözhetetlen eszközei?

Szeretet... - Önszeretet

Elfogadás... - Önelfogadás

Megbocsátás... - Önmegbocsátás

Bizalom... - Önbizalom

Dr. Ranschburg Jenő szerint a szeretetteljes közegben bizalomra nevelt ember nem csak a környezetében, de önmagában is bízik. A szülő feladata, hogy szeresse és fogadja el a gyerekét olyannak, amilyen, és arra tanítsa őt, hogy a világot érdemes megszólítani akkor is, ha néha csalódás éri őt. 

Örök érvényű gondolata, melyet jó lenne, ha egyetlenegy szülő sem felejtene el soha:

"Használj ki minden percet, amit gyermekeddel tölthetsz, és ha bosszús, vagy fáradt vagy, arra gondolj, a vele töltött idő a legértékesebb. Ezekből a pillanatokból táplálkozik a kapcsolatotok és később az emlékeitek is."


1. rész: Kedvenc sakkfigurám, vagy csodálmatraméltő gyermekem?

2. rész: Szabály- és korlátmentes nevelés vezet el a boldogsághoz?

3. rész: Következetesen következetes?

4. rész: Szükségük van gyermekeinknek mindezekre?

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.