ÖNISMERET - EGYÉNI

Életünk 95%-át öntudatlanul éljük! 

Főként kisgyermekként megkapott "programjaink" irányítanak minket egy életen át. Ebben az állapotunkban hozunk nap mint nap döntéseket, ez határozza meg gondolatainkat, érzéseinket, önmagunkhoz fűződő viszonyunkat, és természetesen ennek megfelelően viselkedünk különböző élethelyzetekben, illetve a velünk kapcsolatba kerülő emberekkel is.  

Ez alapján választunk magunknak szakmát, munkát / hivatást, barátokat, élettársat, és döntő szerepe van abban is, hogy milyen egészségügyi állapotban vagyunk, hogyan neveljük gyermekeinket, miként éljük meg szülővé válásunkat.

Örökölt téves családi minták, gyermekkori hiedelmek, gyermekként meghozott döntések, fel nem dolgozott traumák, különböző gátló parancsok, szülőktől kapott előírások akadályoznak minket abban, hogy felszabadultan, boldogan éljük életünket, megvalósítsuk álmainkat. 

A gyerekkorunkból magunkkal cipelt terhekre - minden adódó nehézséggel - folyamatosan újabbak kerülnek, s ez a megterhelés idővel pszichés-, testi tüneteket, pszichoszomatikus betegségeket okozhat.

Dönthetünk úgy is azonban, hogy még időben megszabadulunk tőlük. 

Lerakjuk a nem kívánatos csomagokat, illetve tudatosan megteremtünk önmagunk számára egy olyan életet, ahol nem gyűjtjük tovább, nem halmozzuk rohamosan a terheket. Az önismeret ehhez mutat utat...  

Amikor elhatározod, hogy átformálod tested ... 

... konditermet és személyi edzőt keresel magadnak, aki segít téged abban, hogy elérd a kívánt eredményt. Ismeri a tested működését, tisztában van a szükségleteivel, terhelhetőségével. Végig vezet téged a számodra legmegfelelőbb úton, és közben vigyáz rád, hogy csak azzal foglalkozz, ami hasznodra válik, ami pedig nem támogat téged a célod elérésében, sőt, esetleg gátol, arra ne pazarold az energiád. Fogja a kezed amikor, ahol és ameddig kell, majd amikor célba érsz elengedi, de Te akkor már birtoklod a tudást, amit már senki nem vehet el tőled.

Amikor eldöntöd, hogy felszabadítod lelked... 

... hogy természetes módon megélhesd nap mint nap a mélyen benned rejlő boldogság érzését, és ne túlélő üzemmódba működj, hanem teljes szívvel és lélekkel éld életed, egy olyan "edzőre" van szükséged, aki a lelked működését érti és ismeri, így segíteni, támogatni tud téged utadon, hogy mihamarabb és minél könnyebben megérkezz oda, ahova szeretnél.

A módszer, mellyel dolgozunk a konzultációk során, gyönyörűen rávilágít - személyre szólóan - azokra a területekre, ahol teendők vannak. 

Kirajzolódik egy térkép, mely végig vezet a fejlődés útján. Megmutatja honnan erednek a problémák (múlt), hol tart az "utazó" jelen pillanatban (mi a diagnózis, azaz a jelen állapot), valamint mit és hogyan kell megváltoztatni ahhoz, hogy bekövetkezzen a kívánt fejlődés, átalakulás (jövő). Nagyon gyorsan megtapasztalható általa a változás, nagy lépésekkel lehet haladni a cél irányába. Rendkívül sikeres abban, hogy a szülői mintákat gyorsan felismerjük, azoktól végleg megszabaduljunk, lerakva a szülők adta puttonyt a hátunkról. 

Amennyiben életünk mindegyik területét megvizsgálva azt látjuk, hogy kiegyensúlyozottan, nagyon jól működik... 

... szívünket melegség, elégedettség, nyugalom és boldogság járja át, valamint semmilyen negatív érzés nem párosul hozzá, akkor nagy valószínűséggel boldogok vagyunk, harmóniában élünk önmagunkkal és környezetünkkel. 

Ha viszont bármelyik területtel kapcsolatban (emberi kapcsolatok, párkapcsolat, család, gyermeknevelés,  lelki - szellemi - testi egyensúly / egészség, karrier / pénzügy) elégedetlenség, bármilyen negatív érzés felmerül...

... helyére kell tenni szellemi szinten a dolgokat ahhoz, hogy teljes, boldog életet élhessünk. Nem kerülhetjük ezt el, ha nem csak túlélni akarjuk mindennapjainkat, hanem élni, és élvezni minden pillanatát.